Magyarországon hódít az Aranka - Csíki Hírlap

 Nyolc hónappal a Székelylend megjelenését kö­vetôen nagy sikernek örvend az anyaországban a CD egyik, itthon is kedvenccé vált dala, az Aranka, szeretlek.
 Több magyarországi meghívást is kaptak ennek köszönhetôen az Open Stage tagjai, legu­tóbb a Cool TV mûsorában szerepeltek.Errôl és a csíkszeredai lemezbemutató tanulságairól beszélgettünk Lung László Zsolttal és Kozma Attilával, az Open Stage jelenlegi tagjaival.
 A hónap elején tartott Székelylend lemezbemutató nyomán számos pozitívumot, de negatív kritikát is elkönyvelhettek alkotói. Levonva a tanulságokat, átdolgozták az előadást, kihagyva belőle azt a részt, amely nem hozta a várt sikert, vontatottá tette az előadást. „Nagyon vártuk, hogy végre meglegyen a bemutató.
 Ezáltal választ kaphatsz a kérdéseidre, hogy jó-e, amit csinálsz, tetszik-e az embereknek, az elvárásokhoz képest mit nyújtott az új előadás.
 A Stílgyakkal feltettük a mércét – magunknak is. Ezelőtt kereken öt évvel majdnem ugyanilyen volt az izgalom és a várakozás. És bármennyire is furcsa, hiába van minden matematikai pontossággal a helyére rakva (mert a vígjáték, a humor sokkal inkább a pontosságról szól a műfaját illetően, mint a puszta „jópofaság”), az előadás, a produkció saját életet kezd élni, attól a perctől kezdődően mihelyt „felgördül a függöny”.
 Ez nagyban függ a színész „tettrekészségétől” és a közönség reakciójától.
 Azt hiszem, átmentünk a vizsgán, ha nem is színjelessel, de úgy érzem, sokan akarják majd meg- és újra megnézni” – mondja Kozma Attila. Lung László Zsolt szerint bakik amiatt is becsúszhattak, hogy elég nagy stábot kellett megmozgatni, viszonylag kevés összepróbálással,a végére meg nagyon elfáradt a hangjuk. Székelylend a Cool Tv-nélErre mind odafigyeltek az átdolgozás során, az új változatot már ki is próbálták a napokban Gyergyóalfaluban.
 Most Gyergyószentmiklósra készülnek, majd Erdély más városaiba, illetve Csíkszeredában is újra láthatjuk a közeljövőben, kedvezményes áron.
 Ezzel párhuzamosan máris nekifognak a dalírásnak, „ötletek vannak, dolgozni kell velük. Azt szeretnénk, hogy sokkal igényesebb legyen a következő lemez, hogy esetleg egy-két sztárhang is megszólaljon rajta.
 Ez azonban még távlati terv, talán őszire gondolkodunk rajta, nem akarjuk elsietni. Nem hiszem, hogy annyira ki lennének éhezve az emberek új Open Stage-lemezre” – mondja Zsolt.
 Az Aranka, szeretlek című dal továbbra is hódít Magyarországon, ahol „csak a zenei imázsunkat ismerik, és abba vannak belezúgva, ott nem tudják, hogy mi traktoros jelenetet csinálunk, a prózai vonalunkat nincs honnan ismerjék. Sokan zenekarnak gondolnak minket, a jövőben erre is fogunk építeni: dalokat fogunk írni kis prózai összekötő történetekkel, ez lesz az új lemez struktúrája is majd, ha eljön az ideje.
 Több stílust fogunk felsorakoztatni, az alapgondolat továbbra is a paródia, nem akarunk lekomolyodni” – ígérik. „Az, hogy elsősorban a dalokra kapott rá a magyarországi közönség, valahol azzal magyarázható, hogy a klipek felkerültek a netre, és a műfajból is fakadóan, sokkal inkább emészthetőek és érthetőek. Szerintem, ha valamelyik prózai jelenet kerül fel a világhálóra, nem örvendenénk ekkora népszerűségnek” – hangsúlyozza Kozma.
 Az elmúlt héten dalaikról, paródiáikról a Cool-partiban beszélgettek, amely a zenés összeállításokat sugárzó Cool Televízió egyik legsikeresebb műsora. Két számot kértek tőlük, az Arankát meg a Kapornyási csövesek címűt.
 Ők voltak a műsor sztárvendégei, lévén, hogy az előzetesen elindított SMS-játék során őket tartották Magyarország legnépszerűbb internetes sztárjainak. Kitűnő hangulatban zajlott a beszélgetés, közvetlen, laza stílusban, nagyon értékelték, hogy ilyen sokat utaztak, hogy jelen lehessenek a talkshow-n. Meghívás meghívást szül, ezért is próbálnak eleget tenni minél többnek, viszont a távolsággal mégiscsak számolni kell.
 A nyár a fesztiválok időszaka, erre élő koncertekkel készülnek, amúgy sohasem riadtak vissza az élő énekléstől.
 Egyik nagy álmuk a Szigeten való jelenlét, amire már az Stílgyakkal próbálkoztak, most viszont megvárják, amíg a szervezők keresik meg őket, ígéretek vannak erre nézve.
 Amúgy Zsolt szerint nem a hely határozza meg a jó fellépés tartalmát, hanem a közönség: „Minket is legörcsöl, hogyha úgymond falakkal beszélünk. Nagyon szeretek falvakban is fellépni, mert jó a társaság, veszik a lapot. Úgy gondolom, hogy épp itt van a szépsége az egésznek: hogyha finoman fogalmazod meg a mondandódat, és persze kicsit groteszken, nem vagy ocsmány, nem csúfolkodsz, nem parasztkodsz, az igenis jól sül el.”

Megjelenési Időpont - 2008 március 28, Csíki Hírlap.

Székely Judith







 

Nemtévé

OPEN STAGE & DJ WHITE

JÚLIUS 24 - ZÖLD PARDON, BUDAPEST

MAXI-BEMUTATÓ

 

Msn/Yahoo Messenger ID

open_stage@hotmail.co.uk

openstageproject@yahoo.com

Ma este Nagyváradon

Tusványos 2010

Open Stage - Július 22-én, 18.00 órától